Sokféle cenzúra van, nemcsak az, amit a diktatúrákban nyíltan gyakorol a hatalom – összegezhető a tapasztalata annak az eszmecserének, amelyet magyar és vajdasági újságírók, szerkesztők és riporterek folytattak a DKMT Eurorégió szegedi konferenciáján. A beszélgetésből kiderült: piacgazdasági eszközökkel talán még hatékonyabban lehet a médiumok tartalmát ellenőrizni, mint közvetlen hatalomgyakorlással. Ennek része a hirdetési piacról élő, a médiaipart gyakran kizárólag profitszerzési céllal kiaknázó lapok, rádiók, televíziók tulajdonosainak üzleti pressziója.

A piac irányít

A vajdasági újságírók is több példával támasztották alá azt, hogy egy-egy tőkeerős vállalat mennyire kézben képes tartani a médiát. Egy regionális magántelevízió munkatársa arról számolt be: a pancsovai környezeti katasztrófa idején egyensúlyozniuk kellett, miként tálalják a híreket, a televízió egyik legfontosabb üzleti támogatója ugyanis egy olajtársaság. Egy másik példa szerint az egyik sörgyár egy egész környezetvédelmi rendezvénysorozat lemondásával fenyegetődzött, ha arra meghívják a korábban a vállalatot kritizáló folyóirat munkatársait is.

A helyzet azonban nem ennyire rossz: a vajdasági újságírók arra is hoztak fel példát, amikor a környezetvédelemnek megnyert szerkesztőségek összefogásának köszönhetően sikerült egy tavat megmenekíteni a kiszárítástól – ez példázza a jól megszervezett civil mozgalmakban rejlő lehetőségeket.

A kiadóvállalatok és műsorszolgáltatók költséghatékonyságra törekednek, amelyet leginkább úgy tudnak fokozni, ha spórolnak a kiadásokon. Ezt két módon tehetik meg: egyrészt hálózatokat, mutációkat hoznak létre, hogy egy adott újságnak minél kevesebb saját tartalmat kelljen előállítania. A másik, ennél is egyszerűbb lépés: egyre kevesebbet fizetnek dolgozóiknak, s egyre több feladatot testálnak rájuk. A következmény: a minőségi újságírás, a háttérelemzések elmaradása, a minőségi helyett a mennyiségi szemlélet meghonosodása, s a munkatársak fluktuációja.

Az újságírók sem a régiek

Egyes vélemények szerint a legújabb kori magyarországi újságírás akkor élte fénykorát, amikor a régi diktatúra tagjai már nem, az új rendszer új hatalomgyakorlói pedig még nem voltak elég erősek. A következő években azután a médiaágazatban megindult liberalizáció, a megyei, s az országos lapok befektetői kézbe kerülése, a kereskedelmi rádiók, majd televíziók elindulása a szakmát is piacosította. Az újságírás egyre inkább alárendelődött a hirdetésszervezésnek.

Egy fiatal vajdasági szerkesztő-riporter a mindennapos újságírói munkában bekövetkezett változásokat azzal illusztrálta: idősebb kollégáitól eltérően sem késztetése, sem ideje nincs arra, hogy órákat beszélgessen egy kávéházban. Teljesítménybérre dolgozik, a háttérbeszélgetések nem kifizetődők, ha azokból nem lesz rögtön közölhető anyag. Az egyik vajdasági rádió munkatársa úgy látta: tudatos személyzeti politika is állhat az alacsonyan tartott bérek hátterében. Úgy vélekedett: az ambiciózus, kreatív emberek nem maradnak meg abban a szerkesztőségben, ahol nem találják meg számításukat, ám a tulajdonosoknak kényelmesebb is a középszerű, jól irányítható emberekkel dolgozni. A jelenlévők közül ezt nem mindenki látta így, mondván: a kreatív fiataloknak ma máshol sem áll annyira a zászló, hogy nagyon válogathatnának a munkák között.

Felületes hírek, tájékozatlan társadalom

A futószalagon gyártott hírek, a szórakoztatva informálás jegyében lebutított hírműsorok, a rövidülő cikkek, a bulvármédia térnyerése változásokat hoz a befogadó közegben is. Az egyre bonyolultabbá váló gazdasági, jogi és politikai összefüggések között egyre kevesebben képesek eligazodni, s kevesebben nyitottak az effajta áttekintésekre. Hosszabb távon ez azzal jár: az egyre több információval bombázott, ám egyre tájékozatlanabb társadalom egyre kevésbé tud kontrollt gyakorolni a hatalom felett.

B. Papp László