Ha Ábrahámot, Jézust és Mohamedet egy asztalhoz ültetnék, biztosan kevesebb vitájuk lenne egymással, mint a két szent könyvre, a Koránra és a Bibliára hivatkozó politikusoknak – e gondolat jegyében kezdődött a vallások közti párbeszédet céljául választó nemzetközi konferencia. Az esemény szándékoltan több volt, mint tudományos eszmecsere: a keresztény, a zsidó és a muzulmán vallás képviselőinek találkozójává, közeledési szándékuk kinyilvánításává is vált.

A résztvevők szívesen fényképezkedtek együtt: balról Markovics Zsolt szegedi főrabbi, jobbról Eldin Ascserics belgrádi imám

Megjelent a tanácskozáson Markovics Zsolt szegedi főrabbi és Eldin Ascserics belgrádi imám. A résztvevők együtt tettek látogatást a zsinagógában, és egymás kezét megszorítva fényképezkedtek a kamerák előtt. Szeged alkalmas hely ilyen találkozásokra: elég közel van a súlyos vallási konfliktusokkal is terhelt Balkánhoz, miközben Magyarországon nincs számottevő ellentét keresztények és zsidók, zsidók és muzulmánok, keresztények és muzulmánok között.

Muzulmánok Hágár ágán

A három vallás közös gyökereinek legismertebb momentumai nem részei ma a közoktatás és a média által formált átlagműveltségnek Magyarországon. Mindhárom vallás egyistenhívő; szent írásaikban számos közös szereplő található. Legelsőként Ábrahám, akit Iszmael ágán a muzulmánok is ősatyjuknak tekintenek. Iszmael is Ábrahám fia volt, de nem Sárától, a feleségétől, hanem Hágártól, annak szolgálójától született. Az Úr megígérte, hogy Iszmael utódait is nagy néppé teszi, mivel ő is Ábrahám gyermeke. (Teremtés II. 21.) Az arabokat, mint Iszmael leszármazottait, régebben iszmaelitáknak is nevezték. Pozitív összefüggésben szerepel a Koránban Jézus Isza néven, anyja, Mária pedig Mirjamként. Hithű muzulmán nem rajzolna karikatúrát Jézusról, vagy nem közölné azt a lapjában: Jézus a Mohamedhez közel állóknak abba a körébe tartozik, akiket – a prófétához hasonlóan – nem lehet vizuálisan ábrázolni.

Az egyik legérdekesebb kérdésköre volt a konferenciának, hogy a monoteista vallások szent könyvei felszólítanak-e erőszakra: akár a más vallásúak, akkor a saját vallást elhagyók ellen? Jutta Hausmann, a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora egyenesen Az elpártolók kiirtása címet adta előadásának. Azt a „vetélkedőt” idézte, amely a Kármel hegyén zajlott Illés próféta és Baál hívei között, s amelynek során Baál prófétái hiába kiáltoztak, míg Adonáj lángra lobbantotta az égőáldozatot. Illés próféta, miután a nép előtt bebizonyította, hogy az Úr az egyetlen Isten, Baál prófétáit mind megölette a Kison pataknál. (Királyok V., 17.)

A szent szövegek közül kiválaszthatók olyanok, amelyek akár egész népek kiirtására szóló felhívásként is értelmezhetők; más szövegek viszont arra buzdítanak, hogy ha megütik a jobb orcádat, tartsd oda a balt is. A hosszú történelem során sok vita volt: mi tekinthető szent szövegnek, ám arról is: ki jogosult azokat értelmezni? Jakubinyi György gyulafehérvári katolikus érsek Szent Ágostont idézte, aki az 5. században azt írta: „nem hinnék az evangéliumnak, ha nem az egyház adná azt a kezembe”.

Állam és vallás

Benyik György szegedi teológus professzor szerint az értelmezés sohasem lehet annyira szent, mint a kinyilatkoztatott szöveg. A változást az egyházakban éppen a szent szövegek másféle értelmezésével lehet előmozdítani; a szent írás tekintélyével lehet eredményesen kritizálni vezető egyházi csoportok megkövesedett tekintélyét. Jakubinyi érsek viszont arra figyelmeztetett: ha nincs pápa, vagy az általa megszemélyesített tekintély, akkor előállhat olyan helyzet, mint Amerikában, ahol 1900 részre szakadt a protestáns egyház, mert annyiféleképpen magyarázzák a Bibliát. A gyulafehérvári érsek szerint a vallási erőszakhoz nem szükséges idegen vallás: a keresztény vallásháborúk idején ugyanazzal a Bibliával a kezükben estek egymásnak az emberek.

A vallásoknak és egyházaiknak szinte minden időben volt és van kapcsolatuk az állammal. Bár leegyszerűsítve, de elmondható, hogy lehetnek „hatalmon”, vagy „ellenzékben”. A hatalomban, deklarált államvallásként, vagy a hatalomhoz közel álló egyházként a vallási célok elérésére is rendelkezésükre áll az állam ereje. Azok az egyházak, amelyek papjai „ellenzékben” még a szabad vallásgyakorlásról prédikáltak, a hatalom birtokában gyakran megfeledkeztek erről. Üldözni kezdték riválisaikat, mert megtehették. De az erőszakot nemcsak a hatalom adta lehetőség indokolta a történelemben, hanem az elnyomottság, a gyengeség is. A terrorizmus elfogadásának egyik magyarázata is ez: gyengébb vagyok, ezért, ha nem nyúlok kivételes eszközökhöz, akkor sohasem érhetem el céljaimat.

A hit válsága

Jutta Hausmann a történelmi krízishelyzet fontosságát hangsúlyozta: az erőszak, a másik legyőzésének, sőt, megsemmisítésének szándéka jellemzően a válságos időkben kerül napirendre. A válság, amelyet erőszakkal vélnek megoldhatónak, a látszat ellenére gyakran a hit válsága is: az nyúl erőszakos eszközökhöz, akinek nem elég erős a hite, magabízása.

Az erőszak kiváltó oka nem mindig a vallási, hanem gyakran a hozzá kapcsolódó kulturális különbség. Ma, az emberek migrációjának részeként a kultúrák is vándorolnak; sokkal közelebb kerülnek egymáshoz. Jutta Hausmann szerint nagyon nagy kihívás más vallású emberek közelében élni, mert olyankor sokakban megkérdőjeleződhet, hogy az-e a helyes hit, követendő kultúra, amelyben eddig éltek. Például az Európába települő muszlim vendégmunkások fiatalabb nemzedékeitől el is vár a környezetük bizonyos integrációt, hasonulást – amit viszont a konzervatív családjuk a vallás elárulásaként foghat fel.

A békés multikulturális együttéléshez nélkülözhetetlen a kulturáltság – hangsúlyozta Benyik György. A vallásgyakorlók körében gyakran több a tolerancia, mint a vallástalan emberekben. Gyakori manapság, hogy vallástalan emberek merő szenzációhajhászásból sokkolnak hívőket. Egy mélyen vallásos zsi-dónak sohasem jutna eszébe, hogy művészeti alkotásként keresztre feszítsen egy disznót, és vallásos keresztények sem rajzolnának karikatúrát Mohamedről.

A belgrádi imám viták után eljött, míg a szarajevói muszlim vezető nem látta ezt lehetségesnek

A konferencia résztvevői fontosnak tartották a vallásközi párbeszédet – akik itt voltak, ezért is jöttek el. A belgrádi imám például viták után, de eljött, miközben a szarajevói muszlim vezető nem látta ezt lehetségesnek. Kívülállónak nehéz felfogni a párbeszéd esélyeit és határait. Több résztvevőtől megkérdeztem: ugye, egyszer mégis csak eljutnak egy olyan pontra, amikor már nem a másik vallás kinyilatkoztatásainak szent voltát, képviselőinek jó szándékát fogadják el, hanem meggyőzésük (legyőzésük? megtérítésük kísérlete?) kerül előtérbe?

A vallás megvéd attól, hogy elpusztítsuk egymást?

Benyik professzor a felvetésre azt felelte: aki úgy kezdi a párbeszédet, hogy a másikat le akarja gyűrni, annak a dialógus nem cél, hanem stratégia. A párbeszéd csak úgy tartható fenn, ha abból indulunk ki, hogy a más vallásokhoz tartozók is megfigyelnek, értelmeznek bennünket, s az ő nézőpontjuk gazdagítja a miénket. A közeledés, önmagunknak mások szemével való megismerése biztonságot ad, kulturális identitásunk részévé válik, segít békében együtt élni másokkal.

Szükség van erre, mert az individuumok versenyének éleződését hozó világban ember embernek a farkasa lehet ma is. A hittudósok egyetértettek abban, hogy a szociális gondolkodás, a szolidaritás érzése és gyakorlata jobban megőrződött a vallásokban, mint a vallási közösségeken kívül. A pingvinek a hóviharban szorosan egymás mellé állnak, és az azonos csoporthoz tartozók közösségében keresnek oltalmat. Nekik a természet kínál megoldást, de az emberek a hihetetlen technikai fejlődés ellenére ma is rászorulnak valamilyen kultúrára és társadalmi szabályozásra – hittudósok szerint értelemszerűen valamilyen vallásra –, amely megvédi őket attól, hogy elpusztítsák egymást.

Tanács István