– Ha egy ország be akar lépni az Európai Unióba, az unió helyzete, vagy a saját teljesítménye nyom-e többet a latban?

– Vannak alapvető követelmények: a többpárti demokrácia és a piacgazdaság. Ha Magyarország tapasztalatait nézzük, amikor ez a két dolog létrejött, megnyílt az út a társulás felé. Mi azonnal, türelmetlenül haladtunk volna tovább a teljes jogú tagság állapotába. A kilencvenes években azonban az Európai Unió stratégiai érdeke és akarata inkább ellenünk szólt. Nem a gyorsabb és szűkebb körű bővítésben gondolkodtak, hanem abban, hogy az unió minél több országot kebelezzen be egyszerre.

Balázs Péter szerint egy óriási, összetett rendszer csak akkor működik, ha minden eleme működőképes

Balázs Péter közgazdász (sz. 1941 Kecskemét), a budapesti Corvinus és a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora. A CEU EU-bővítési Központjának igazgatója. 1994-2004 között Magyarország nagykövete Dániában, Németországban és az Európai Bizottságnál. 2004-ben az Európai Bizottság első magyar tagja, a regionális politikáért felelős biztos. Az Európai Alkotmányt előkészítő Európai Konvent tagja.

A fiataloknak kitágult a világ

– Miért a széles körű bővítés volt a stratégiai érdek?

– Az Európai Unió közös piacként született. Ma is alapvetően piaci alapú, expanzív szervezet, amelynek érdeke, hogy minél nagyobb fogyasztói tömegeket olvasszon magába, és stabilizálja a piacokat. Volt, aki ezt látta előre, volt, aki nem. Én 1995-ben írtam egy tanulmányt a Külgazdaság című folyóiratba, amelyben 2005-re jósoltam a belépésünket. Óriási botrány lett belőle. Volt kormánytag, aki úgy nyilatkozott: biztos, hogy még a 90-es években bekerülünk. A csatlakozási folyamat elején és a végén sokat számított az ország teljesítménye. Románia és Bulgária például azért maradt le a 2004-es bővítésről, mert nem teljesítették a követelményeket.

– Magyarország csatlakozása óta vajdasági ismerőseim többször kérdezték: miben jobb most nektek, hogy tagok vagytok? Ön mit válaszolna erre?

– A különböző társadalmi csoportoknak eltérő lehetőségeket hozott az unió. Például a fiataloknak ki-tágult a világ: az egyetemisták óriási térségben vadászhatnak külföldi ösztöndíjakra. Közgazdász hallgatóim több szemesztert is külföldön töltenek, ragyogóan megtanulják a legfontosabb nyelveket. A vállalkozók helyzete már ellentmondásosabb. Kinyílt egy óriási, igényes piac. A cégek nincsenek bezárva a kicsi belső piacra, vagy hozzáláncolva egy alacsonyabb igényű keleti piachoz, mint a KGST idejében. De a nagyobb piacon élesebb a verseny, és csak az nyer, aki jó terméket, jó szolgáltatást képes produkálni. A politikusoknak is sokat hozott az unió. A miniszterelnök az uniós csúcson évente négyszer biztosan találkozik 26 másik európai állam kormányfőjével. A tagállamok miniszterei szinte havi gyakorisággal tanácskoznak.

A mezőgazdaságnak korábban nem látott mennyiségű támogatást hozott a csatlakozás – nem véletlen, hogy azóta csak egy nagyobb gazdatüntetés volt Magyarországon. A 2007-2013 közti költségvetési időszakban óriási tőkeinjekció érkezik a magyar gazdaságba: a nemzeti jövedelmünket körülbelül 3,5 százalékkal egészíti ki vissza nem térítendő külföldi forrás. Annyi pénzt utoljára a kalandozások korában tudtak a magyarok összerabolni, amennyi most ajándékként jön az országba. Az önbecsülésünknek is jót tett a csatlakozás. Az én nemzedékem az élete nagyobb részét egy másik rendszerben élte le, amelyet gyanakvás, lenézés kísért a szabad világban. Semmivel nem helyettesíthető érzés, hogy ha ma Párizsban vagy Brüsszelben leszállok a repülőről, egy magyar személyi igazolvánnyal egyenrangúnak tekintenek a helybeliekkel.

Történelmi megbékélés és egységes piac

– Mekkora a különbség, netán az ellentét európai és nemzeti alapú gondolkodás között?

– Amit ma európai gondolatnak hívunk, azt a második világháború után fogalmazták meg, és betonalapja a német-francia kibékülés. Ez a két nemzet a történelem folyamán öldöklő háborúkat vívott egymással – mindkettő óriási veszteségeket szenvedett. A második világháború után azt mondták: zárjuk le ezt a korszakot, és kezdjünk újat! Ez az Európai Unió alapja: egy gondolkodási minta, amit mások is követhetnek. Persze, lehet haladni az ellenkező irányba is: a nacionalizmus, a tömeges pusztulással járó háborúk felé. Közép- és Kelet-Európa országaiban olykor meginog a békés példák hatása a politikusok gondolkodásában – a diktatúra és a külső függés megszűnése után túl rövid ideig tartott az önrendelkezés megélése. Nem volt elég idő begyakorolni a piacgazdaság és a parlamenti demokrácia működését. Ezért lehetnek zavarok ma például Magyarországon, Szlovákiában vagy Lengyelországban.

– Hogyan kapcsolódik egymáshoz a történelmi megbékélés és az egységes piac eszméje?

– Ugyanannak a rendszernek a két eleméről van szó. A történelmi múlt lezárása és a megbékélés az alap, erre épül rá a közös piac, a gazdasági együttműködés, amely az unió centrumában egészen a közös pénz bevezetéséig jutott már. De ide sorolnám a schengeni rendszert is, amelytől az Európai Unió belső szabadsága és biztonsága függ: aki Röszkénél belép, az elmehet Brüsszelig vagy Lisszabonig, anélkül, hogy egyszer is megállítanák. Egy ilyen óriási és összetett rendszer azonban csak akkor működik, ha minden eleme működőképes. Ezt ma még csak az a néhány ezer ember érti teljesen, aki közvetlenül az uniós ügyekkel foglalkozik.

Jól szabályozott, kiszámítható térség

– A nemzeti szuverenitás felől nézve úgy néz ki: az unió maga a globalizáció. Kívülről viszont egy erősen protekcionista szervezet képét mutatja.

– Én úgy mondanám: kívülről nézve az Európai Unió rend a rendetlenségben. A globális világ ugyanis eléggé zűrzavaros, az erősebb győz benne. Nincsenek igazán jó struktúrák, amelyek rendet teremtenének. Ezért nem tudjuk megállítani például a globális felmelegedést vagy a tengerek és a levegő elszennyeződését. Az Európai Unión belül viszont rend van: normák, szabályok léteznek, amelyek néha ugyan bonyolultak, de hát a világ is bonyolult.

Ha az unióban egy gyermekjáték festékéről kiderül, hogy mérgező, egyetlen bejelentéssel az egész EU-ban le lehet állítani a forgalmazását. Az unióban lehet védeni a környezetet, érvényesülnek a munkavédelmi szabályok, a cégek csak akkor léphetnek piacra, ha bizonyították a fizetőképességüket. Magyarország a külkereskedelmi forgalmának 80 százalékát az Európai Unión belül bonyolítja le – óriási előny, hogy ez jól szabályozott, kiszámítható térség –, ellentétben az USÁ-tól Kínáig tartó, nehezen áttekinthető „maradék” világgal.

– Másfelől azonban sokan kárhoztatják az uniós szabályok bonyolultságát és a „brüsszeli bürokráciát”.

– Kimutatták, hogy az Európai Unió adminisztrációja egy közepes német város adminisztrációjának felel meg. Az uniós bürokráciának csak a híre nagy. Nekünk, akik Európa perifériáján, valahol Róma és Bizánc között, legutóbb éppen szovjet uralom alatt éltünk, furcsa, hogy a német vagy a francia államban annyi mindent leírtak, szabályoztak, a törvényeket betartják és betartatják. Mi ahhoz szoktunk, hogy nem biztos sem az adott szó, sem a szerződés, viszont mindenről lehet alkudozni, kapcsolatokon keresztül mindent el lehet intézni. Az unióban talán tényleg kicsit sok a papírmunka, és ott is igaz, hogy a hivatalnok hivatalnokot hoz létre – de átlátható a rendszer, és ennek több a hozadéka, mint amennyibe kerül.

Szegény tömegek a kapukon kívül és belül

– Lesz-e további bővítés? Mit várhatnak például a Nyugat-Balkán országai?

A Nyugat-Balkán-enklávé: hét kicsi, szegény, ellenséges országban kevesebb, mint 23 millió lakos

– A bővítés most megtorpant. Túl sokan lettünk hirtelen egy olyan rendszerben, ahol a főszereplők a kormányok, a miniszterelnökök. Huszonhét tagállam, huszonhét hozzászólás az Európai Tanácsban. Az unióban például nincs határ, hogy minél nem lehet kisebb egy tagállam. A Nyugat-Balkánon sok kicsi ország van – képzelje el, amint Montenegrónak jutnának a soros elnöki feladatok, amelyek Angela Merkel adminisztrációját is próbára tették. Aztán: amíg egy ország kívül van, annyi segélyt adnak neki, amennyit akarnak – de a kapun belül egyenlő jogok érvényesülnek. Törökországot is beszámítva óriási szegény tömegek várakoznak a kapuk előtt, sőt, egy részük már a kapukon belül van. Ettől a nyugat-európai polgárok most egy kicsit megijedtek.

– Mire számíthat Szerbia?

– Az első fázisban Szerbia sorsa is főként a saját teljesítményétől függ. Ha konszolidálódik a belső helyzet, ha fejlődik a piacgazdaság, ha szövetségeseket talál az unión belül – Németország, Ausztria, Szlovénia, Magyarország, Csehország például hajlandó Szerbiát támogatni –, akkor előbbre léphet. Úgy gondolom, egyetlen országnak van közeli esélye a belépésre a jelenlegi körülmények között: ez Horvátország. Az egész Nyugat-Balkán különleges helyzetbe került most: egy olyan enklávé alakult ki, amelyet csak uniós országok vesznek körül. Ilyen helyzet még nem volt, hogy egy perifériás terület az EU belsejébe került volna. Ebből következne egy új metódus: minden oldalról öleljük körbe Nyugat-Balkánt, kapcsoljuk össze a közlekedési és környezetvédelmi hálózatokat, energiarendszereket.

Szerbia könnyen visszatalálhatna Nyugat-Európához

– Egy országban az eliten vagy a társadalmon múlik-e inkább, hogy miként teljesíti a felvételi követelményeket?

– Szerbia esetében számomra nem kétséges, hogy az emberek többsége szívesen menne az unió irányába. Kérdés, van-e most olyan politikai erő, amely képes ebbe az irányba vezetni a társadalmat. Szerbiában van mire építeni: a korábbi kapcsolatok, a sok külföldi, főleg német beruházás, azután a vendégmunkások tapasztalata, nyelvismerete. Annak ellenére, hogy Szerbiára nagyon rátelepedett a háború, amelynek még frissek az emlékei, nem lenne nehéz visszatalálnia Nyugat-Európához.

– Mit tanácsolna, amivel felgyorsíthatnák ezt a folyamatot?

– Noha minden országnak külön kell teljesítenie a csatlakozási kritériumokat, Szerbia nagyot léphetne előre, ha sikerülne valamilyen egységes nyugat-balkáni programot felépítenie. Van a csatlakozási tárgyalásoknak egy sorrendje, amelyben Szerbia meglehetősen hátul áll: Horvátország, Törökország, Macedónia… Szerbiának ez olyan, mintha rossz pénztárhoz állt volna, mert Törökország miatt nem halad a sor. Előzni pedig csak egy látványos, közös nyugat-balkáni projekttel lehetne, amelynek – Szlovéniával és Horvátországgal együtt – Szerbia áll az élére.

Tanács István