A többség egy-két perces tudósításon kívül még nem készített egyebet

A temesvári Német Kulturális Központ és a szegedi Hóra Színház „Figyelj csak, szomszéd! Román-magyar határon átnyúló kulturális találkozások” című projektjének keretén belül 5-5 román és magyar egyetemista egy teljes hetet töltött a Maros jobb és bal partján. Egyáltalán nem volt könnyű feladat még a hallgatóknak sem, akik eddig nem igazán találkozhattak ilyen összetett feladattal. Össze kellett hozniuk egy dokumentumfilmet.  A többségük egy-két perces tudósításokon, vagy riportokon kívül még nem készített egyebet.  

A felrobbantott híd sorsa

Kocsor Erika: mindenki hozzátett valamit a filmhez

Kocsor Erika televíziós szerkesztő, a tíznapos workshop irányítója  szerint nem volt könnyű ezt a tíz embert úgy összehangolni, hogy mindenki úgy érezze:  hozzátett valamit az egészhez, az övé is egy kicsit ez a film. A műhelymunka első napjának végén, miután átvették a dokumentumfilm készítés szakmai elemeit, megbeszélték a lehetséges témákat is.  A Magyarcsanád és Csanád közötti – azaz a romániai Cenad, vagy Őscsanád, ahogy a magyarcsanádiak mondják –, felrobbantott híd sorsa jó ötlet volt, és be is jött, mert ennek a két településnek a vezetői, illetve az ott élő emberek elkötelezett hívei a Maros-híd újjáépítésének – meséli az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője.

A híd történetén keresztül meg lehetett mutatni, hogyan élnek az emberek egy folyó szabta határ magyar és román oldalán.  A nemzetközi stáb először Magyarcsanádon, azután a romániai Cenadon forgatott. Járták az utcákat gyalog, biciklivel, kisbusszal, de például a leendő Maros-híd őscsanádi hídfőjéhez a polgármester által hajtott stráfkocsin jutottak el. Találkoztak emberekkel az utcán, bementek házakba, kocsmákba, sőt, még az őscsanádi Szent Gellért templom tornyába is felmentek. Elkísérték a két polgármestert a Maros partjára, és lefilmezték azt is, hogy miképp integetnek és köszönnek egymásnak: Bună Kati! – Szervusz Nicu!

Nyelvi sokszínűség

Béres Beatrix: a nyelvi problémákból is sokat tanultunk

– Még sohasem forgattam dokumentumfilmet. Jövőre lesz egy féléves gyakorlatunk, majd meglátjuk, fog-e adni annyi gyakorlatot, mint ez a mostani. A csapat most nagyon jó volt, jól kiegészítettük egymást, sok tapasztalatot szereztem – vélekedett Béres Beatrix média szakos szegedi egyetemista.  Munkabeosztást készítettek, ki legyen a vágó, az operatőr, ki scripteljen. Megbeszéltek mindent, a film első kockájától az utolsóig, mégis nagyon nehéz volt a megállapodás szerint dolgozni.  

Bea elismerte, hogy voltak problémáik. Nagy keveredés alakult ki például a kazettákat illetően, vagy a nyelvi sokszínűség miatt. A munkanyelv az angol volt, de persze mindenki a saját anyanyelvén tudta igazán jól kifejezni magát. Időnként ez gátja is volt a munkának, de nagyon sokat tanultak belőle.  Az öt román egyetemista közül volt, aki Temesvárról, Aradról, Zsombolyáról jött. Voltak közöttük olyanok, akik tudtak magyarul is.  Jó volt velük dolgozni – vélekedett Bea –, annak ellenére, hogy a csapat román tagjai abszolút másképpen dolgoztak, mint ők Magyarországon (például a vágást, a scriptelést még nem nagyon ismerték),  viszont annyi ötletük volt, hogy nélkülük a film nem jött volna össze.

Komoly üzenetet is tartalmaz

Szopos Kinga: az utolsó két nap nem sokat aludtunk

– Nem osztottuk be jól az időnket mi diákok, így aztán a végére teljesen „kinyúltunk”. Mint ahogy az egyetemistáknál szokás, mindent a végére hagytunk, így aztán az utolsó két napon nem is igazán aludtunk. De nagyon megérte! A film főszereplője, Szopos Kinga temesvári média szakos hallgató szerint az volt a legjobb, hogy mindent meg lehetett beszélni a munkával, a forgatással, a szerkesztéssel kapcsolatban. Lehetett sokat kérdezni, mert a szerkesztői munkát átfogó Kocsor Erika mellett a workshop másik oktatója M. Kovács Zoltán operatőr is mindig készségesen válaszolt kérdéseikre. Apró zökkenőket Kinga is említett, mert igaz, hogy a végére egy jó csapat állt össze, de a munkamegosztásból eredően a terhek viselése nem volt egyenletes, a vállalt feladatok elvégzése is olykor-olykor pontatlan volt.

– Olyan filmet készítettünk, amelyen mindenkinek a keze nyoma, a szíve, a stílusa felismerhető – értékelt a film elkészülte után Kocsor Erika. Persze, ebből következően elég vegyes stílusú lett a film, sokszínű... Jó értelemben sokszínű. Változatos, színes, érdekes, játékos – de komoly üzenetet is tartalmaz. (Munkatársunktól)