A „Figyelj csak, szomszéd! Román-magyar határon átnyúló kulturális találkozások” című projekt keretében a szegedi és temesvári résztvevők együtt tanulták, sajátították el a színházpedagógia módszereit, fogásait, majd a vasárnapi záró foglalkozásra elkészítettek egy, a romániai és magyarországi tanárok által továbbgondolt román és magyar nyelvű jelenetet is a Hegedűs a háztetőn című musicalből.

Megérteni románként, milyen is a magyar lélek

– Az elején tartottam egy kicsit attól, hogyan lehet két nyelven közeledni egymáshoz, elkészíteni egy közös jelenetet. Azt hiszem, nem is igazán a színdarab volt jelen esetben a fontos, hanem azok a gondolatok, amelyek megszülettek ennek kapcsán. Nagyon sok mindent meg- és elindíthatott bennük a közös együttlét. Például elgondolkodni azon, hogy ez a multikulturalitás mit is jelent. Megérteni románként azt, milyen is a magyar lélek és fordítva – vélekedett Szász-Mihálykó Mária, a kurzust vezető, a magyart, a románt, de a franciát és angolt is jól beszélő székelyudvarhelyi drámapedagógus. Szüksége is volt minden ilyen irányú ismeretére, mert szót kellett értenie a magyar csapat francia-francia tanárával, és értelmeznie kellett a „Hegedűs a háztetőn” című musical filmes változatának megtekintésekor az alkotásból mottóként visszaköszönő „Tradition-Hagyomány” tartalmát.

A magyar csapat

– Nagyon jól irányítottak bennünket – mondja Kis Gyöngyi a kiskundorozsmai Orczy István Általános Iskola tanára. – Moderátorunk megérezte, melyik társaság, melyik náció milyen típusú feladatra alkalmas leginkább. Két családról, két nemzetről volt szó a karakterek megformálásakor, és nagyon jól vissza tudtuk adni, hogy ők, a románok az oroszokat mutatták be a maguk nyüzsgésével, hangosságával, mi pedig a zsidókat, akik visszafogottabbak… Nagyon passzolt ránk a feladat.

„Márciuska” – egy szokás importja

– Nagyon jó volt az is, hogy különböző helyekről jöttünk, számos nyelvi és kulturális modellel megismerkedhettünk a kurzus során. Ez abban segített bennünket, a román-magyar csapatot, hogy az egyetemes kultúrát tágabb perspektívából szemlélhessük, mert ebben az esetben az egyetemes értékek jobbak körülhatárolhatóak voltak. Az, hogy a szegedi résztvevők között volt egy, a francia kultúrát is megjelenítő résztvevő, hozzájárult a kultúrák közötti sokszínűség érzésének kézzelfogható megtapasztalásához. – értékelt Mihaela Dumitraşcu, a temesvári Carmen Silva Líceum tanára.

Román szokás, hogy március első napján egy kis ajándékkal köszöntik egymást az emberek

A húsz „színes kultúra” – többek között magyar, román, francia, szerb és a virtuálisan jelen lévő zsidó – képviselői belecsöppentek egy, a színház által kínált közös játéktérbe. A „terepmunka” helyszínéül kiválasztott bánáti főváros, Temesvár is adta magát a többnyelvű és többkultúrájú modell „gyakorlásához”. Román szokás például, hogy március első napján egy kis ajándékkal, kitűzővel köszöntik egymást az emberek. A kurzus végén minden magyar résztvevő kapott egy ilyen „mărţişort-márciuskát”. Ez talán a Temesváron eltöltött napok hangulatát illetően természetes is lenne, de az már jelent valamit, hogy mindegyik magyar résztvevő vett is magának egy másik, hasonló kitűzőt. Ezt a román szokást „importálni” is jónak látták azzal, hogy szeretteiknek, barátaiknak, szerelmüknek is hoztak egyet.

Szász-Mihálykó Mária mintegy összegzésül hozzátette: itt mindenki belecsöppent a román hagyományba, – tudjuk „tradition”! – rácsodálkozott, hogy vajon mi ez, ugyanakkor felfedezte a kapcsolatot a saját hagyományával is, és mindkettőt hasonlóan szépnek és követendőnek találta. (Munkatársunktól)