Beállítás kezdőlapnak
Hőmérséklet: °C


  • Programajánló
  • E-Market
  • Piactér
  • Rádió
  • Archívum
  • Hírlevél
  • Keresés a hírek témaköreiben:

  • Keresés az adatbázisban:

  • Összetett keresés
    -tól -ig

  • A DKMT aktuális programja
  •  
  •  
  •  
  •  

Médiaprivatizáció Magyarországon – alulnézetből

Média - 2007-05-29 16:42:06
A vajdasági médiumok magánosítása jó tíz év fáziskéséssel, de hasonló körülmények közt megy végbe, mint a magyarországiaké.

A DKMT Eurorégió ERIC információs központjának második workshopját május 21. és 25 között rendezték Újvidéken, a tartományi parlament székházában. Az egyik kiemelt téma a média privatizációja volt, amely Szerbiában jelenleg is folyamatban van, Magyarországon viszont már lezajlott. A magyarországi tapasztalatokról – hangsúlyozottan alulnézetből, az újságírók nézőpontjából – Ballai József, a Kecskeméti Városi Televízió szerkesztője, a Magyar Narancs című hetilap munkatársa beszélt.

A médiaprivatizáció Magyarországon szinte kizárólag a lapok magánkézbe kerülését jelentette – a rendszerváltás időszakában a kereskedelmi tévézés még nem létezett és üzleti alapon működő rádióból is csak néhány volt.

A fő szempont a profit lett

A történet 1990-ben, a rendszerváltó parlamenti választások két fordulója között kezdődött, amikor hét megyei lap teljes gárdája állt az Axel Springer zászlaja alá. A többit – egy kivételével – később versenytárgyaláson adták el: a Nyugat-Dunántúlon a WAZ-konszern, Észak-Kelet-Magyarországon egy osztrák, Győrött egy brit, Szegeden pedig egy francia szakmai befektető vehette át az irányítást, és az AS-M egy osztrák leányvállalatának is jutott két megyei napilap.

Az előadó – aki 14 évig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alelnöke, és a rendszerváltás időszakában a Kecskeméten szerkesztett Petőfi Népe helyettes főszerkesztője volt – a továbbiakban „alulnézetből” elevenítette fel a privatizáció utáni eseményeket, előrebocsátva: az azóta történtek bizonyították, hogy csak azok a lapok tudtak máig megmaradni a piacon, amelyek mögött jelentős tőkeerő volt.

„Az újságcsinálás a ’régi’ világban tájékoztatást, szórakoztatást és bizonyos kultúraközvetítést jelentett. A privatizált média számára a fő szempont a profit” – emelte ki Ballai, hozzátéve: ennek az új üzleti filozófiának a hatása, hogy eltűntek a sajtóból olyan sajátos műfajok, mint például a tárca (legtovább a szegedi Délmagyarországban maradt meg, de egy felmérés kimutatta, hogy az olvasók szívesebben olvassák a keretes vicceket, ezért a közelmúltban megszüntették a tárcák közlését.

Az újságírók tulajdonrésze elértéktelenedett

Kezdetben a lapok újságíróinak is volt valamekkora tőkerészük a kiadóvállalatban. A befektetők szinte mindenütt ugyanazzal a technikával dolgoztak: létrehoztak egy minimális törzstőkéjű társaságot, majd kölcsönt vettek föl, és nagyszabású fejlesztésekbe fogtak – ezzel azonban az újságírók nem tudtak lépést tartani, így tulajdonosi részesedésük hamar elértéktelenedett.

Kopogó írógépek helyett személyi számítógépek kerültek a szerkesztőségekbe, a laptükröt nem kézzel, hanem szoftverrel rajzolták, az újságok hagyományos lay out-ját modernizálták. Szinte minden tulajdonos létrehozta „saját” központi szerkesztőségét, és ellátta előbb országos és külföldi hírekkel majd komplett oldalakkal saját lapjait. Új lapnyomdák is épültek, később pedig megszervezték a saját terjesztőhálózatot is, ami azzal az előnnyel járt, hogy a terjesztést kivették a Magyar Posta kezéből, amely azon túl a konkurens országos napilapokat csak jóval drágábban tudta terjeszteni.

A marketingé a hatalom

A mai megyei lapok már szinte csak címükben emlékeztetnek – ha egyáltalán emlékeztetnek – a régiekre, amelyek még közöltek verset helyi költőtől, rendszeresen beszámoltak helyi művészek kiállításairól. Az üzleti alapon működő újságban – kis túlzással – azon a felületen közölnek hírt, amit nem sikerült hirdetésnek eladni. A marketinges csapat vette át a hatalmat, az újságírók bármikor és bárkivel lecserélhető „segédszemélyzetté” degradálódtak. A rendszerváltás előtti időkben a sajtó munkatársai legalább kétszer annyit kerestek mint egy pedagógus – ma ez pont fordítva van: a tanárok kapnak kétszer annyit mint egy újságíró, akinek ráadásul a feladata is sokrétűbb lett. Nemcsak ír, hanem fotózik is, emellett oldalt szerkeszt, ügyeletet ad, internetre tölt fel anyagokat.

Az újságíró régen biztos állású alkalmazott volt, ma többnyire „vállalkozó”, aki maga viseli a munkájával kapcsolatos összes költséget (benzin, telefon, laptop, stb.), saját cégében dolgozik, maga fizeti a társadalombiztosítást. Mindeközben az új tulajdonosok sorra újabb és újabb üzleti sikereket érnek el. Szerbia felé is megindultak – ott még bőven van mit privatizálni. (Munkatársunktól)

Megtekintett oldalak: 4,244,903

A projekt partnerei: